A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története

Oszd meg másokkal is:

Beszámoló

Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Rendhagyó, mert az időszaki tárlat a március 15-i ünnep mellett a forradalom és szabadságharc elfeledett hőseinek kívánt emléket állítani, és különleges, mert egy 1848–49-es tematikus nap keretein belül valósulhatott meg. A vándorkiállítást Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese és Ress-Wimmer Zoltán könyvtáros-történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár) nyitotta meg.

Megnyitó beszédében Prof. Dr. Zakar Péter történész ismertette az 1848–49-es magyar honvédsereg forradalom és szabadságharc alatti működését, felállításának körülményeit. Hangsúlyozta, hogy a hadsereg megszervezése a forradalmi átalakulás egy teljesen új szeletét képezte, mivel a magyar közigazgatástól eltérően nem lehetett a Habsburg Birodalomból ismert mintákat egyszerűen átvenni. Az Európa csodálatát kivívó haderőt – amely 1849 tavaszán az egyik legjobb korabeli hadsereget, a császári-királyi haderőt kiszorította az országból vagy erődökbe kényszerítette – a nulláról kellett megszervezni, mindazt úgy, hogy az uralkodó az áprilisi törvényekben csak a nemzetőrség felállítását hagyta jóvá. Ezért – hangsúlyozta a történész professzor –, gróf Batthyány Lajos a nemzetőrségi törvényre hivatkozva kezdte meg az önálló magyar haderő szervezését.

Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese megnyitja a Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története című kiállítást. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Prof. Dr. Zakar Péter kiemelte, az első tíz honvédzászlóalj szervezése május közepén kezdődött meg, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az ország biztonsága megkívánja e fegyveres erő létrehozását. A későbbiekben aztán a honvédség egy olyan hatékony európai hadsereggé vált, amely a vállán hordozta országa sorsát.

Ennek ismeretében hitelt nyernek Katona Tamás szavai, miszerint „1848-49-ben több múlott az utolsó székely közhuszár kardja élén, mint egy jól sikerült parlamenti szónoklaton” – idézte egykori mentorát Prof. Dr. Zakar Péter.

Nagyon sokat tudunk ma már erről a hadseregről, különösen a vezetőiről, akiknek az életútját is sorozatosan dolgozzuk fel, és jelennek meg monográfiák ebben a témában. De vajon mi történt a közhonvédekkel? – tette fel a kérdést Prof. Dr. Zakar Péter.

Válaszából kiderült, hogy nem sokat, hiszen „…a megtorlást követően az 1867-es rendszer előszeretettel hivatkozott a 48-as hagyományokra, a kormánypártok talán inkább az áprilisi törvények vonatkozásában, az ellenzék viszont Kossuth Lajosra és időnként a trónfosztásra, vagyis egy olyan rendszerrel van dolgunk, ahol élő politikai erőt jelentett az 1848-49-es eseményekre való hivatkozás.” – mutatott rá a történész, majd a közönség figyelmébe ajánlotta a kiállítást, hangsúlyozva, a tárlat kurátora, Ress-Wimmer Zoltán a témáját az SZTE történészétől, Pelyach Istvántól kapta.

A tárlat alapötlete a kurátor, Ress-Wimmer Zoltán szerint a 2022-es évhez vezethető vissza, amikor a Honvédmenház kapcsán végzett kutatásai során ráakadt egy forrásra, amely részletezte, Vetter Antal (honvéd altábornagy, helyettes hadügyminiszter) másodosztályú katonai kitüntetése a Honvédmenház alapköve alá került, ezért ferencvárosi kollégájával megkísérelte azt előkeríteni. A küldetés ugyan kudarccal végződőtt, hiszen a menház egykori területén ma gyárépületek találhatók, de részben ennek a kudarcnak köszönhető, hogy megszületett a kiállítás.

Ress-Wimmer Zoltán történész-könyvtáros (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár) Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Ress-Wimmer Zoltán történész-könyvtáros (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár) Fotó: Kovács-Jerney Ádám

„Ennek a mementónak próbáltunk egy méltó emléket állítani.” – mondta Ress-Wimmer Zoltán. Ismertette, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménynek a közös tárlatáról van szó, amelynek kurátorai rajta kívül Dr. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény gyűjteményvezetője és Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.

A Honvédmenház – ismertette a történész – francia, illetve angol mintára jött létre és közadakozásból épült fel 1871–1872 között, az alapítója pedig az Országos Honvédegylet második alelnöke, Vidats János volt, aki 1869. augusztus 21-én, a Honvédegylet gyűlésén felvetette az intézmény létrehozásának ötletét.

Ress-Wimmer Zoltán a megnyitón arról is beszélt, hogy a Honvédmenház 1872–1928 között megközelítőleg 1100 honvédnek adott otthont, és 1882-től az állam vette át az irányítását. Nyomatékosította, hogy ez egy katonai jellegű intézmény volt, amelynek élén parancsnok állt. Elmondása szerint eleinte a honvédtiszteknek szánták az intézményt, olyan apropóból, hogy a honvédtisztek nagyon nehezen fognak találni őket támogató pártfogót, mert tévesen mindenki jómódúaknak gondolta őket. Ezzel szemben a közhonvédekről és az altisztekről úgy a kor emberei úgy nyilatkoztak, hogy biztos találnak majd támogatót, mert mindenki tisztában van a szegénységükkel.

A Honvédmenház épülete - Hadtörténeti Intézet és Múzeum
A Honvédmenház épülete – Hadtörténeti Intézet és Múzeum

A történész-könyvtáros azt is kiemelte, hogy a menház szigorú katonai házirend alapján működött. Hangsúlyozta, az intézménybe folyamatos volt a nincstelen honvédek jelentkezése, viszont a felvételük szigorú felvételi eljáráshoz volt kötve. Minden jelentkezőnek kettő, már igazolt honvéddel kellett az 1848-49-es honvéd múltat igazolnia, viszont a rendszer könnyen kijátszható volt. Ezzel magyarázható számos ál-honvéd megléte is, akikről csak utólag, olykor halálukat követően derült ki az igazság.

Öreg honvédek a Honvédmenház bejáratánál – Vasárnapi Újság 1899. évi 22. számából
Öreg honvédek a Honvédmenház bejáratánál – Vasárnapi Újság 1899. évi 22. számából

Áttekintője végén a kurátor ismertette, hogy Lebó Istvánt, az állam által utolsó 48-as honvédként nyilvántartott személyt – akit 1928-ban, a Fiumei úton temettek el – több társa is túlélte. Véleménye szerint ugyanakkor az utolsó élő 48-as honvéd az 1935. április 4-én elhunyt nagyváradi Geszti Mihály volt.

A kiállításmegnyitót követően, az SZTE Szabadegyetem keretein belül 18 órától Dr. Süli Attila (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Kutató Osztály) Erdély Szabadságharca 1848-49-ben címmel tartott előadást az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében, majd a tematikus nap a Kárpátia borházban 20 órakor kezdődő Szabadságharc az utolsó honvédig című kerekasztal beszélgetéssel ért véget.

A tárlat Szegeden március 28-ig tekinthető meg, majd a Szolnoki Damjanich János Múzeum ad április 5-től otthont a kiállításnak.

 

Amennyiben tetszett a cikk, akkor érdemes elolvasni a következő írásokat is:

Az elfogyott regiment, avagy az utolsó ’48-as honvédek

„Kossuth Lajos elfogyott regimentje” – Kiállítás a Honvédmenház történetéről

Kossuth Lajos elfogyott regimentje – Rendhagyó tárlatvezetés és ünnepélyes makettátadó

Mi lett veletek honvédek? – Az 1848/49-es honvédek sorsa a megtorlás és a dualizmus alatt

 

 

Ezt olvastad?

A Szegedi Történészhallgatók Egyesülete (SZETE) legutóbbi kerekasztal-beszélgetésének középpontjában az 1848/49-es honvédek sorsa és utóélete állt, a forradalom és szabadságharc leverését
Támogasson minket