ifj. Bertényi Iván

A „Lendület” Szent Korona kutatócsoport Bécsben – könyvbemutató a bécsi Collegium Hungaricumban

2017. január 27-én a bécsi magyar közönség is megismerhette a „Lendület” Szent Korona kutatócsoport legújabb könyveit a Bécsi Magyar Történeti Intézet által szervezett könyvbemutatón. A nagy létszámú hallgatóságot ifj. Bertényi Iván köszöntötte, s rövid bemutatás után átadta a szót dr. Pálffy Gézának, a Kutatócsoport vezetőjének.

Székelyföld története – könyvbemutató a bécsi Collegium Hungaricumban

2016. december 15-én került sor a Bécsi Magyar Történeti Intézet utolsó rendezvényére, a Székelyföld története című háromkötetes mű bemutatójára. Az adventi időszak és a kései időpont ellenére összegyűlt nagy létszámú közönséget az intézet igazgatója, ifj. Bertényi Iván köszöntötte, aki üdvözletében megfogadta, hogy a következő évben is hasonlóan érdekes és változatos témájú rendezvényekkel (konferenciák, előadások, workshopok, könyvbemutatók… stb.) várja az érdeklődőket. Majd bemutatta az est előadóit: Oborni Terézt (a 16-17. századi erdélyi történelem elismert kutatója, az MTA tudományos főmunkatársa) és Pál Juditot (a kolozsvári magyar történész társadalom megbecsült tagja, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Kara újkori történelem tanszékének oktatója), a második és a harmadik rész szerzőit és szerkesztőit.

Halálos ellenségek – Politikai propaganda az első világháborúban

2016. december 12-én került sor az Országos Széchényi Könyvtárban a Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban című tanulmánykötet bemutatójára. A szerkesztőkkel (Katona Anikó, ifj. Bertényi Iván és Boka László) Ablonczy Balázs, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet főmunkatársa beszélgetett.

Diktatúrák egyházi áldozatai – konferencia a bécsi Pázmáneumban

A diktatúrák örökségének szerves részét képezi a múlttal való szembenézés, az elkövetett bűnök feldolgozása és az áldozatok emlékének ápolása. Az emlékezés jegyében szervezett tudományos tanácskozásnak a gazdag múltra visszatekintő bécsi Collegium Pazmanianum adott otthont, az az épület, ahol a kommunisták által üldözött Mindszenty József bíboros élete utolsó éveit töltötte.

Görgei Artúr élete és kora

Bem Józsefre vagy Görgei Artúrra tekinthetjük tehetségesebb hadvezérként? Nemzetközi összehasonlításban miként értékelhetjük Görgei hadvezéri képességeit? Valóban áruló volt vagy sokkal inkább hős hadvezér, akit a 19. század közvéleménye teljesen tévesen ítélt meg? Görgei Artúr életpályájának, hadvezéri tevékenységének szemléletes bemutatása mellett e kérdésekre kereste a választ Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója 2016. december 5-én a bécsi Collegium Hungaricumban tartott előadásában.

Meghalt a király. Éljen a király!

2016. november 15–16-án kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát rendeztek a Bécsi Magyar Történeti Intézet szervezésében Le roi est mort. Vive le roi! Tod, Begräbnis und Krönung 1916 címmel a bécsi Collegium Hungaricumban és a Magyar Nagykövetségen. A tanácskozáson összesen 13 előadás foglalkozott az újkori magyar történelem egyik legfontosabb személyisége, Ferenc József 1916. november 30-i temetésével és az utolsó osztrák császár és magyar király, IV. Károly 1916. december 30-i budai koronázásával.

Oldalak