első világháború

Harctér és hátország – az első világháború gazdasági és társadalmi hatásai

„…számolni kell a háborúnak a társadalmi élet összes viszonyait felforgató rettentő hatásával.” – írta Tisza István 1914. augusztus 2-án minisztertereinek. E szavakat választotta Völgyesi Zoltán a L’Harmattan és a Magyar Nemzeti Levéltár közös gondozásában, 2016 végén megjelent könyve egyik mottójának.

Vidék és Város: Az első világháború és a magyar vidék

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója örvendetesen fellendítette a témával foglalkozó hazai kezdeményezéseket mind a konferencia-szervezések és előadások, mind a könyvkiadás terén. Több oldalról vizsgálták a háború hatásait, ezek közé tartozik a hátországra tett hatása is. E recenzió tárgya is e munkák sorát gyarapítja, azzal a kiegészítéssel, hogy néprajzi és hadtörténeti vonatkozású írások teszik teljessé. A benne szereplő tanulmányok a 2014 júniusában Hajdúnánáson, a város önkormányzatának, a Doktoranduszok Országos Szövetségének és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának közös szervezésében lezajlott konferencia előadásainak egy részét tartalmazza.

Kereszthegy, Limanowa, Szent Korona – interjú Bárány Krisztiánnal

Bárány Krisztián filmrendező eddig három egészestés dokumentumfilmet jegyez, a Kereszthegyet, a Halhatatlanokat és A Szent Korona és koronázási kincseink nyomábant. Munkájáról, terveiről Szőts Zoltán Oszkárral beszélgetett.

„Felsóhajt, ha százig vénül: Hol lennék már Dreher nélkül!”

2016. december 13-án nagy érdeklődés mellet került megrendezésre a második Történész Sörest a Budapest Klisé Bárban. Ezúttal az esemény meghívott előadója Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, az est moderátora pedig Szőts Zoltán Oszkár, az MNL főosztályvezető-helyettese, az Újkor.hu főszerkesztője volt.

Áttörés a magyar háborús filmben? – Történészszemmel a Szürke senkikről

A 2016-os esztendő végének talán legjobban várt magyar filmjévé vált a Szürke senkik. A film alkotói nem először nyúltak történelmi témához. Köbli Norbert forgatókönyvíróhoz köthető az elmúlt években a magyar történelmi TV-film műfajának újbóli feltámadása olyan filmekkel, mint A vizsga, a Szabadság különjárat, A berni követ, illetve a Félvilág. Kovács István rendező Idegen föld című kisfilmje a második világháborúban játszódik.

IV. Károly király és Zita királyné koronázása

Száz évvel ezelőtt díszmagyarok tarkasága-sokasága színesítette be a fagyos reggelt a budai Vár területén. Mindenki IV. Károly király és Zita királyné koronázására készülődött.  A zord idő, és a háború ellenére a város nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított – mindenki a koronázási ünnepségre igyekezett. Az ünnepségsorozat tagadhatatlanul a korabeli magyar politikai elit vitathatatlan győzelme volt. Jóllehet a koronázást törvény írta elő, számos vezető politikus – elsősorban Ausztriában – ellenezte, mivel biztosította a fennálló, dualista berendezkedés fennmaradását.

Oldalak