Collegium Hungaricum

Női sorsok az első világháború Magyarországán - egy fotókiállítás margójára

Budapest és Bukarest után február közepe és április 7-e között a bécsi Collegium Hungaricum UngArt Galériája ad otthont annak az összesen 50 felnagyított fotóból álló kiállításnak, amely az első világháború éveiben élő nők mindennapjait tárja az érdeklődők elé.

Nők mint hősök – Bécsbe érkezett a budapesti Balassi Intézet utazó kiállítása

Az első világháború százéves évfordulójára egy igazán különleges tárlattal készültek még 2015 végén Budapesten, a Balassi Intézetben. A (N)ők is hősök címet viselő kiállítás két kurátora, Kincses Károly fotóművész, fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítója, valamint ifj. Bertényi Iván történész, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese álmodta, illetve valósította meg ezt az egyedi anyagot, amely többek között azt hivatott bemutatni, hogy miként változott meg a nők élete, illetve társadalomban betöltött szerepe az első világháború idején.

A „Lendület” Szent Korona kutatócsoport Bécsben – könyvbemutató a bécsi Collegium Hungaricumban

2017. január 27-én a bécsi magyar közönség is megismerhette a „Lendület” Szent Korona kutatócsoport legújabb könyveit a Bécsi Magyar Történeti Intézet által szervezett könyvbemutatón. A nagy létszámú hallgatóságot ifj. Bertényi Iván köszöntötte, s rövid bemutatás után átadta a szót dr. Pálffy Gézának, a Kutatócsoport vezetőjének.

Székelyföld története – könyvbemutató a bécsi Collegium Hungaricumban

2016. december 15-én került sor a Bécsi Magyar Történeti Intézet utolsó rendezvényére, a Székelyföld története című háromkötetes mű bemutatójára. Az adventi időszak és a kései időpont ellenére összegyűlt nagy létszámú közönséget az intézet igazgatója, ifj. Bertényi Iván köszöntötte, aki üdvözletében megfogadta, hogy a következő évben is hasonlóan érdekes és változatos témájú rendezvényekkel (konferenciák, előadások, workshopok, könyvbemutatók… stb.) várja az érdeklődőket. Majd bemutatta az est előadóit: Oborni Terézt (a 16-17. századi erdélyi történelem elismert kutatója, az MTA tudományos főmunkatársa) és Pál Juditot (a kolozsvári magyar történész társadalom megbecsült tagja, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Kara újkori történelem tanszékének oktatója), a második és a harmadik rész szerzőit és szerkesztőit.

Diktatúrák egyházi áldozatai – konferencia a bécsi Pázmáneumban

A diktatúrák örökségének szerves részét képezi a múlttal való szembenézés, az elkövetett bűnök feldolgozása és az áldozatok emlékének ápolása. Az emlékezés jegyében szervezett tudományos tanácskozásnak a gazdag múltra visszatekintő bécsi Collegium Pazmanianum adott otthont, az az épület, ahol a kommunisták által üldözött Mindszenty József bíboros élete utolsó éveit töltötte.

Görgei Artúr élete és kora

Bem Józsefre vagy Görgei Artúrra tekinthetjük tehetségesebb hadvezérként? Nemzetközi összehasonlításban miként értékelhetjük Görgei hadvezéri képességeit? Valóban áruló volt vagy sokkal inkább hős hadvezér, akit a 19. század közvéleménye teljesen tévesen ítélt meg? Görgei Artúr életpályájának, hadvezéri tevékenységének szemléletes bemutatása mellett e kérdésekre kereste a választ Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója 2016. december 5-én a bécsi Collegium Hungaricumban tartott előadásában.

Oldalak