beszámoló

„A hatalmi diskurzust nem lehet a végtelenségig folytatni”

Az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete által szervezett konferenciasorozat a készülő új irodalomtörténeti kézikönyv módszertani előkészítő sorozata. Az Értelmezés hatalma III: A kora újkori kéziratos nyilvánosság működésének módszertani kihívásai és tanulságai c. konferencián Kecskeméti Gábortól, az intézet igazgatójától bevezető szavaiban megtudtuk: a készülő munka címe Magyar irodalomtörténet lesz.

Ferenc József és Kossuth gyászszertartása

Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a Levéltári Délutánok című rendezvény-sorozat, amelynek első alkalmára 2017. március 30-án került sor. Első alkalommal a kiegyezés 150. évfordulójára is tekintettel a dualizmus korszaka került fókuszba.

Partizánmunka a „senki földjén”

Bemutatták a magyar sajtó és újságírás átfogó történetét. Nem kockáztatunk nagyot a kijelentéssel, miszerint hiánypótló alapmunkával gyarapodott a magyar sajtótörténet-írás. Abban pedig semmi váratlan nincsen - legalábbis a témában járatosok számára -, hogy A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig című művet Buzinkay Géza jegyzi.

Egyetemeket Összekötő Ifjúsági Színtér – Gyere, kérdezz, vitázz velünk!

2017. március 4-én, szombaton az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem mesterszakos hallgatóiként első alkalommal hoztunk létre egy olyan színteret, melynek fő célja az volt, hogy minél több felsőoktatási intézményből bevonzzuk a fiatalokat, mind az előadók, mind pedig a hallgatóság soraiba.

Somogy megye és az I. világháború – levéltári nap Kaposvárott

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára 2017. március 21-én tartotta meg a XXXVIII. Somogyi Levéltári Napot. A rendezvény a Somogy megye és az I. világháború címet kapta.

Fény- és színjáték - az 1867-es koronázás és a Nagy Háború képei

2017. március 9-én bemutatták Tomsics Emőke (Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára) Kacagány és camera – Az 1867-es koronázás fényképei a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Háborúképek – Amatőrök és haditudósítók harctéri felvételei az első világháborúból c. köteteit a Magyar Nemzeti Múzeum Utolsó felvonás – IV. Károly koronázása – 1916 c. időszaki kiállításának keretében.

Oldalak