A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története
Kossuth Lajos elfogyott regimentje. A 48-as veterángondozás és a Honvédmenház története címmel, rendhagyó kiállítás nyílt március 13-án a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Rendhagyó, mert az időszaki tárlat a március 15-i ünnep mellett a forradalom és szabadságharc elfeledett hőseinek kívánt emléket állítani, és különleges, mert egy 1848–49-es tematikus nap keretein belül valósulhatott meg. A vándorkiállítást Prof. Dr. Zakar Péter történész, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese és Ress-Wimmer Zoltán könyvtáros-történész (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Kari Könyvtár) nyitotta meg.
Megnyitó beszédében Prof. Dr. Zakar Péter történész ismertette az 1848–49-es magyar honvédsereg forradalom és szabadságharc alatti működését, felállításának körülményeit. Hangsúlyozta, hogy a hadsereg megszervezése a forradalmi átalakulás egy teljesen új szeletét képezte, mivel a magyar közigazgatástól eltérően nem lehetett a Habsburg Birodalomból ismert mintákat egyszerűen átvenni. Az Európa csodálatát kivívó haderőt – amely 1849 tavaszán az egyik legjobb korabeli hadsereget, a császári-királyi haderőt kiszorította az országból vagy erődökbe kényszerítette – a nulláról kellett megszervezni, mindazt úgy, hogy az uralkodó az áprilisi törvényekben csak a nemzetőrség felállítását hagyta jóvá. Ezért – hangsúlyozta a történész professzor –, gróf Batthyány Lajos a nemzetőrségi törvényre hivatkozva kezdte meg az önálló magyar haderő szervezését.
Prof. Dr. Zakar Péter kiemelte, az első tíz honvédzászlóalj szervezése május közepén kezdődött meg, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az ország biztonsága megkívánja e fegyveres erő létrehozását. A későbbiekben aztán a honvédség egy olyan hatékony európai hadsereggé vált, amely a vállán hordozta országa sorsát.
Ennek ismeretében hitelt nyernek Katona Tamás szavai, miszerint „1848-49-ben több múlott az utolsó székely közhuszár kardja élén, mint egy jól sikerült parlamenti szónoklaton” – idézte egykori mentorát Prof. Dr. Zakar Péter.
Nagyon sokat tudunk ma már erről a hadseregről, különösen a vezetőiről, akiknek az életútját is sorozatosan dolgozzuk fel, és jelennek meg monográfiák ebben a témában. De vajon mi történt a közhonvédekkel? – tette fel a kérdést Prof. Dr. Zakar Péter.
Válaszából kiderült, hogy nem sokat, hiszen „…a megtorlást követően az 1867-es rendszer előszeretettel hivatkozott a 48-as hagyományokra, a kormánypártok talán inkább az áprilisi törvények vonatkozásában, az ellenzék viszont Kossuth Lajosra és időnként a trónfosztásra, vagyis egy olyan rendszerrel van dolgunk, ahol élő politikai erőt jelentett az 1848-49-es eseményekre való hivatkozás.” – mutatott rá a történész, majd a közönség figyelmébe ajánlotta a kiállítást, hangsúlyozva, a tárlat kurátora, Ress-Wimmer Zoltán a témáját az SZTE történészétől, Pelyach Istvántól kapta.
A tárlat alapötlete a kurátor, Ress-Wimmer Zoltán szerint a 2022-es évhez vezethető vissza, amikor a Honvédmenház kapcsán végzett kutatásai során ráakadt egy forrásra, amely részletezte, Vetter Antal (honvéd altábornagy, helyettes hadügyminiszter) másodosztályú katonai kitüntetése a Honvédmenház alapköve alá került, ezért ferencvárosi kollégájával megkísérelte azt előkeríteni. A küldetés ugyan kudarccal végződőtt, hiszen a menház egykori területén ma gyárépületek találhatók, de részben ennek a kudarcnak köszönhető, hogy megszületett a kiállítás.
„Ennek a mementónak próbáltunk egy méltó emléket állítani.” – mondta Ress-Wimmer Zoltán. Ismertette, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteménynek a közös tárlatáról van szó, amelynek kurátorai rajta kívül Dr. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény gyűjteményvezetője és Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.
A Honvédmenház – ismertette a történész – francia, illetve angol mintára jött létre és közadakozásból épült fel 1871–1872 között, az alapítója pedig az Országos Honvédegylet második alelnöke, Vidats János volt, aki 1869. augusztus 21-én, a Honvédegylet gyűlésén felvetette az intézmény létrehozásának ötletét.
Ress-Wimmer Zoltán a megnyitón arról is beszélt, hogy a Honvédmenház 1872–1928 között megközelítőleg 1100 honvédnek adott otthont, és 1882-től az állam vette át az irányítását. Nyomatékosította, hogy ez egy katonai jellegű intézmény volt, amelynek élén parancsnok állt. Elmondása szerint eleinte a honvédtiszteknek szánták az intézményt, olyan apropóból, hogy a honvédtisztek nagyon nehezen fognak találni őket támogató pártfogót, mert tévesen mindenki jómódúaknak gondolta őket. Ezzel szemben a közhonvédekről és az altisztekről úgy a kor emberei úgy nyilatkoztak, hogy biztos találnak majd támogatót, mert mindenki tisztában van a szegénységükkel.
A történész-könyvtáros azt is kiemelte, hogy a menház szigorú katonai házirend alapján működött. Hangsúlyozta, az intézménybe folyamatos volt a nincstelen honvédek jelentkezése, viszont a felvételük szigorú felvételi eljáráshoz volt kötve. Minden jelentkezőnek kettő, már igazolt honvéddel kellett az 1848-49-es honvéd múltat igazolnia, viszont a rendszer könnyen kijátszható volt. Ezzel magyarázható számos ál-honvéd megléte is, akikről csak utólag, olykor halálukat követően derült ki az igazság.
Áttekintője végén a kurátor ismertette, hogy Lebó Istvánt, az állam által utolsó 48-as honvédként nyilvántartott személyt – akit 1928-ban, a Fiumei úton temettek el – több társa is túlélte. Véleménye szerint ugyanakkor az utolsó élő 48-as honvéd az 1935. április 4-én elhunyt nagyváradi Geszti Mihály volt.
A kiállításmegnyitót követően, az SZTE Szabadegyetem keretein belül 18 órától Dr. Süli Attila (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Kutató Osztály) Erdély Szabadságharca 1848-49-ben címmel tartott előadást az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében, majd a tematikus nap a Kárpátia borházban 20 órakor kezdődő Szabadságharc az utolsó honvédig című kerekasztal beszélgetéssel ért véget.
A tárlat Szegeden március 28-ig tekinthető meg, majd a Szolnoki Damjanich János Múzeum ad április 5-től otthont a kiállításnak.
Amennyiben tetszett a cikk, akkor érdemes elolvasni a következő írásokat is:
Az elfogyott regiment, avagy az utolsó ’48-as honvédek
„Kossuth Lajos elfogyott regimentje” – Kiállítás a Honvédmenház történetéről
Kossuth Lajos elfogyott regimentje – Rendhagyó tárlatvezetés és ünnepélyes makettátadó
Mi lett veletek honvédek? – Az 1848/49-es honvédek sorsa a megtorlás és a dualizmus alatt
Ezt olvastad?
További cikkek
NATO 25 – Magyarország negyed évszázada a NATO-ban
2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A csatlakozás 25. évfordulójára összehívott beszélgetés vendégei Dunay Pál (Eötvös Loránd […]
Közel 80 éve történt… – bemutatták a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát
2024. február 24-én, a Kárpátaljai Szövetség székházában mutatták be a Közel 80 éve történt című tanulmánykötetet, a Gulág- és Gupvikutató Intézet első kiadványát. A kötet a Kárpát-medence teljes területéről, így […]
A HUN-REN BTK Történettudományi Intézet kettős könyvbemutatója
2024. február 27-én a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatták be a HUN-REN BTK Történettudományi Intézet Magyarország történeti atlasza 1526–1711 és A középkori Magyar Királyság történeti kronológiája, 997–1526 című köteteit. A rendezvényen […]
Előző cikk
Aláírásgyűjtés az egyetemi oktatás és a kutatás fejlesztéséért
Három egyetem is tiltakozásba kezdett néhány hete az egyetemi dolgozók bérhelyzete miatt, és ezzel a kezdeményezéssel a kutatók is szolidaritást vállaltak. Kiszámítható munkakörülmények és a rendkívül alacsony bérek emelése – […]