Szilveszter Pest-Budán 1848 decemberében

Az 1848–49-es forradalom idején 1848 márciusától kezdve Pest-Buda volt a forradalom központja, a 12 pont követeléseinek megfelelően itt működött az országgyűlés és a kormány. Amikor azonban közeledett a sikerekkel és kudarcokkal egyaránt teljes 1848. év vége, a kormány komoly dilemma elé került.

December utolsó napjaiban a hadi helyzet szerencsétlen alakulása folytán veszélybe került Pest-Buda. Az osztrák seregek vészes közelségbe kerültek és ez azt jelentette, hogy óhatatlanul is dönteni kell: feladja-e a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány a fővárost, avagy nem?


Buda ostroma Than Mór festményén. Forrás: Wikipedia

A főváros népessége már a hónap közepétől számolt azzal a lehetőséggel, hogy az osztrák seregek bejönnek. Madách Imre édesanyja, Majthényi Anna december 29-én így írt haza később híressé lett fiának Budáról:

„Itten a pinczéket igazítják össze lakásul, ha ostromolni fognak. A háziúr már nekünk is ajánlotta a menedékhelyt.”

December 30-án Perczel Mór honvédtábornok Mórnál vereséget szenvedett seregével. A kudarc híre még aznap megérkezett Pest-Budára és egyaránt tudomást szerzett róla az OHB és az országgyűlés, valamint a város lakossága. Utóbbiak elől megpróbálták ugyan eltitkolni a rossz hírt, de mint Mátray Gábor, a kiváló könyvtáros, szerkesztő és zenetörténész leírta naplójában, Perczel seregének katonái egyre-másra érkeztek meg Pestre és így a rossz hír gyorsan terjedt:

„Csak gyanítottuk a rosszat, mert December utolsó napjaiban éjjel-nappal vitett el Pestről a puskapor, ágyú-, fegyver-készületek, ágyúk, majd a budai részre, majd váci, debreceni útvonalokra. ... Végre Perczel seregének nagy rendetlenségben és egyenként Budapestre (sic!) szállongása, a közönség kedélyét lehnagolni kezdé.”

Ebben a helyzetben Kossuth Lajos utasította Duschek Ferenc pénzügyminiszteri államtitkárt, hogy az országos pénztárat és a bankjegygyár bankópréseit azonnal szállítsa Debrecenbe, Bónis Sámuel képviselő pedig a koronázási ékszerekkel indult – ugyancsak Kossuth utasítására – Debrecen felé.


Perczel Mór. Forrás: Wikipedia

Ebben a hangulatban érte tehát Pest és Buda lakosságát a szilveszter: érthető módon szinte senki nem akadt, aki az újesztendő megünneplésére készülődött volna. 31-én az országgyűlés úgy döntött, hogy nem próbálkozik meg a főváros reménytelennek tűnő védelmével, hanem Debrecenbe fog költözni Kossuth szándékának megfelelően, aki kijelentette:

„Pestnek elvesztésével az ország nincs elvesztve.”

Még aznap plakátok jelentek meg a pesti utcákon:

„Az ellenségnek a fővároshoz való közeledése miatt az országgyűlés tanácskozása minden pillanatban a mostani helyén lehetetlenné válván, az országgyűlés és kormánya Debrecenbe által tetessék.”

Ugyanaznap határoztak arról is, hogy a közeledő osztrák seregek vezéréhez, Windischgraetz herceghez küldöttséget menesszenek, tagjai közt Batthyány Lajossal és Deák Ferenccel. Ám akadt a képviselők között olyan, aki nem fogadta el Pest feladását:

„A képviselők közől sokan Pesten maradtak vagy Szolnokról visszajöttek Pestre, közöttök Pázmándy főispán és Pálffy, a képviselőház elnökei, kik még Januarius 8-án Pesten titokban léteztek.”

Néhány lelkes hazafinak volt ugyan arra ideje, hogy 31-én este még fáklyás szerenádot adjanak Kossuth Lajos ablaka alatt, az országgyűlés távozásának híre azonban a lakosság köreiben is kisebbfajta pánikot váltott ki, hiszen köztudott volt, hogy a pesti lakosság mennyire szimpatizált a forradalmi eszmékkel, így joggal tarthattak retorzióktól Windischgraetz seregeinek megjelenése után. Pest és Buda így csendes félelem közepette lépett át az újévbe. Január 1-én, újév napján a kormány és az országgyűlés elindult Debrecenbe és a főváros lakosságának jórésze is követte őket, mindenekelőtt – ahogy Mátray fogalmazott – a „fiatal orvosok és mesterlegények”, mivel ezeket állítólag az osztrákok azonnal az olasz frontra küldték volna az ottani forradalom letörésén munkálkodó osztrák seregek mellé.


Mátray Gábor. Forrás: Wikipedia

A menekülés kellő közepén érkezett meg Pestre Perczel Mór tábornok, aki látva, hogy mi történik, azonnal kifejtette ellenvéleményét, miszerint: „Budapest feladása az ország elveszése.” A heves vérű tábornok minden követ megmozgatott, hogy az elmenekült OHB szándékai ellenére legalább a katonákat rávegye a védelemre, de erre gyakorlatilag semmi esélye nem volt, mivel a főváros élete jószerivel megbénult az első januári napokra. 1-én és 2-án már nem volt előadás a magyar nyelvű színházakban, csak a németekben és jónéhány forradalmi újság aznapi száma is a nyomdában maradt, a forradalom melletti nyílt kiállásuk során kompromittálódott pesti polgárság egy része pedig családostul menekült, hasonlóképp a budaiak is, akik a befagyott Duna jegén át menekültek Kelet felé. 2-án Perczel mégis összehívott egy katonai tanácsot Csány László kormánybiztos lakásán Vetter Antal helyettes hadügyminiszter, Klapka György, az aznap Peste érkező Görgey Artúr és mások részvételével, ahol hevesen ágált Pest-Buda védelme mellett, mindhiába. Végül – Klapka György emlékezései szerint – Perczel is kénytelen volt elfogadni a többiek javaslatát, amelynek értelmében pillanatnyilag fel kell adni Pest-Buda védelmét. Ám egy nappal később már azt hirdette városszerte, hogy ő Budapest hadi főparancsnoka (legalábbi Mátray naplója ezt állítota a szangvinikus természetű, saját forradalmi elhivatottsága tudatában élő s ezért sokak számára nem szimpatikus tábornokról). A polgári lakosság menekülése tovább folyt, hasonlóképp a Pest-Budán állomásozó katonák is menekültek, 3-ától a vasút már csak a katonákat, valamint a „hadi- és álladalmi szállítmányokat” menekítette. A pánikot és a kapkodást jól érzékeltetik Mátray sorai:

„Januarius 4- és 5-én folytonosan vonultak át részint a befagyott Dunán, részint a Lánchídon át a katonák Pestre. ... Aggodalom és rémülés kezde mutatkozni. Januarius 4-én készült el azon 3-4 öles deszkahíd, melyet magyar seregünk készíttetett az egész befagyott Dunán az Ullmann-Magazin és budai apácák háza irányában a seregek könnyebb átjövetelére.”

A Mátray által említett katonák Görgey emberei voltak, maga a tábornok 4-én hagyta el a fővárost, ahol legtovább természetesen Perczel Mór tartott ki, akiről Mátray még az alábbi nem túl hízelgő – s korántsem biztos, hogy hiteles – sorokat vetette papírra:

„Úgy elveszté fejét, hogy azon 6 ágyúról, melyek a budai sáncokban állottak legénységgel, megfeledkezett és legénységgel együtt otthagyta, 5-kén reggel 4-5 óra között a felügyelő tiszt látván, hogy Budáról minden katonaság elment, és ők otthagyattak, azon ágyúkat beszegeztetvén otthagyá és legénységével Pestre menekült, és onnét tovább. Mondták, hogy előtte való nap (4én) Perczel Mór neje térdelve kéré férjét, hogy álljon el azon feltételétől, hogy az országgyűlés akarata ellenére a két várost védelmezze, hanem mentse meg életét és családját és a két várost a végveszélytől.”

Akárhogy is volt, 5-én Perczel is elhagyta Pest-Budát, ahová még aznap bevonult Windischgraetz herceg diadalmas serege. Windischgaraetz őröket helyezett el a Lánchídon, az el nem menekült pestiek pedig, akik nyilván nem érezték magukat veszélyben, szemben az elfutottakkal, a Duna jegén át Budára menetek, hogy megnézzék a bevonulást, miközben a pesti Városházára fehér zászlót húztak fel a megadás jeléül, a polgármester pedig négy képviselő társaságában Budára indult, hogy tiszteletét tegye a főváros új urainál. Szilágyi Sándor történetíró így örökítette meg a január 5-én történteket:

„Reggel is távoztak sokan a fővárosból. Délben a kíváncsiak kitolongtak megnézni a fényes bovonuló seregeket. Este minden oly néma, kihalt volt, csak a cirkáló őrszemek kopogása szakítá meg néha a csendet.”

Pest-Budára az osztrák katonaság fenyegető jelenléte telepedett rá, egészen 1849 májusáig, amikor is Görgey seregei visszafoglalták a budai várat.

Katona Csaba

Kapcsolódó cikkek:

Száztíz éve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum

„Buda tehát Pest részére ... csak teher.” – A városegyesítés kérdőjelei

A budapesti szőlőtermelés rövid története

Gyógyszerész és pilóta – aki először repült át Budapest fölött

Elszállt, mint egy léghajó… – az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállítás 120. évfordulója

Rovatok: