Ki volt Benito, mielőtt Mussolini lett?

„A történelem nagyjai és gonoszai”, „az évszázad emblematikus figurái és tömeggyilkosai”:  ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel látjuk el a kor legismertebb személyeit, amelyeket a legtöbb esetben a cselekedeteik után kapnak meg. Kétségtelen, hogy nehéz egy hiteles képet kialakítani egy-egy történelmi személyről, viszont számos olyan interdiszciplináris kutatás is zajlik, amely a történelmi szereplőknek nemcsak a politikai pályafutását próbálja megvizsgálni, hanem górcső alá veszi többek között a magánéletüket, a szokásaikat, a kapcsolati-rendszereiket, tehát igyekszik minél több oldalról megközelíteni őket, ezáltal közelebb jutni az adott személy mélyebb megismeréséhez. Jelenlegi írásom témáját is ez az irányvonal ihlette, illetve egy kiállítás, amely Benito Mussolini fiatalkoráról szólt és legutóbb 2013. szeptember 29-től 2014. május 31-ig volt látogatható szülővárosában, Predappio-ban. 

A város polgármestere, Giorgio Frassineti a tárlat megnyitóján elmondta, hogy

ez a kiállítás se nem Mussolini fasiszta időszakáról, se nem a Duce személyiségéről szól. Fontos történeti kutatás akar lenni a fiatalkoráról és a szocialista alakjáról, és kiváló alkalom arra, hogy a látogatók megértsék és tanulmányozzák egy olyan ember életének gyökereit, aki a 20. századi Olaszországot jellemezte. Eljött az ideje annak, hogy Predappio bebizonyítsa az olasz történelem kinyitásának bátorságát, félelem nélkül beszéljen Mussoliniról.{… } 70 évvel a fasizmus vége után most már itt az idő! Azért is- erre valószínűleg már néhányan rájöttek –mert 1945 után megkísérelték megfosztani a nemzetet saját történelmének egy fontos dolgától, ami nemcsak hiba volt, hanem káros is!

Írásomban Mussolini 1914 előtti életpályáját mutatom be, ezt igyekszem a kiállítás anyagaival megfűszerezni.

Benito Amilcare Andrea Mussolini 1883. július 29-én született az észak-olaszországi Predappio városában. Szocialista édesapja, Alessandro Mussolini adta neki a hosszú nevet, amelyet konkrétan 3 személy ihletett: Benito Juarez, mexikói reformer politikus; Amilcare Cipriani olasz szocialista patrióta és Andrea Costa szocialista vezető, aki 1881-ben alapította meg Rimini-ben az Olasz Szocialista Párt elődjét. Láthatóan a neveit a kor lázadó alakjairól kapta, amiről akár a „Nomen est omen!” latin szállóige  is eszünkbe juthat figyelembe véve Mussolini későbbi pályafutását.

Édesanyja akaratából az első két osztály elvégzése után a szalézi rendhez tartozó faenza-i kollégiumban folytatta tanulmányait, azonban rossz magaviseletének köszönhetően 2 év múlva elbocsátották az iskolából, mivel egy verekedés során késsel megsebesítette „ellenfelét”. Érdemes megjegyezni, hogy a kollégiumban Mussolinit többször is testi fenyítésben részesítették a szabályok be nem tartása miatt. Mindemellett ebben az időszakban a szociális helyzete miatt is dühös volt, ugyanis kovács édesapja szocialista nézetei miatt nehezen kapott munkát Predappio-ban, aminek következtében az édesanyjára hárult a család anyagi biztonságának fenntartása. A kollégium után a Forlimpopoli-ban található Valfredo Caducci gimnáziumba ment át, majd 1901-ben folyamatos botrányai miatt nehezen, de tanítói diplomát szerzett. A Forlimpopoli-ban töltött időszak alatt kezdett el közelebbről megismerkedni a szocialista nézetekkel, gyakran eljárt ilyen szellemiségű estékre, majd 1900-ban belépett az Olasz Szocialista Pártba. A diploma megszerzése után igyekezett tanári állást szerezni, azonban csak néhány hónapig tudott helyettes tanárként működni az Emilia-Romagna tartománybeli Gualtier városának általános iskolájában, ugyanis rendszeresen egy férjes asszonnyal találkozgatott, és amikor erről a katona férj tudomást szerzett, Mussolininak nem volt maradása a munkahelyén.

1902-ben Svájcba emigrált, hogy megússza a katonai szolgálat teljesítését és Lausanne-ban telepedett le. Itt is hírhedté vált, ugyanis két alkalommal letartóztatták és rövid időre börtönbe zárták szocialista agitáció és okirat-hamisítás miatt. Mindezek mellett a sorkatonaság elmulasztása miatt Olaszországban is elítélték, így jó ideig nem tudott hazatérni. A svájci életében hangsúlyos szerepet kapott a politika, több fiatal marxistával és anarchistával is összebarátkozott, többek között Angelica Balabanoff-fal, aki orosz szocialistaként szellemi társa volt Mussolininak. Balabanoff mellett a lausanne-i egyetemen tanító Vilfredo Pareto olasz közgazdász volt rá nagy hatással, aki szintén bátorította Mussolinit elképzelései megvalósítására, sőt állítólag a „Marcia su Roma” meglépésére is bőszen ösztönözte. Különböző fórumokon hirdette elméleteit, például 1904 márciusában az evangélista Alfredo Taglialatela pappal folytatott éles vitákat, ugyanis Mussolini tagadta Isten létezését antropológiai és fejlődéselméleti ismereteire hivatkozva. Néhány héttel később „L’Uomo e la Divinitá” címmel nyomtatott verzióban jelent meg a vitabeszéd, amit első nyomtatott kiadványaként tartanak számon.

1904-ben általános amnesztiát hirdettek a trónörökös Umberto (1946. május 9- 1946. június 12-ig uralkodott, emiatt „májusi király”-ként gúnyolják majd) megszületésének alkalmából, így Mussolini visszatérhetett Olaszországba. Ezután megkezdte a katonai szolgálat teljesítését, amelyet édesanyja halála miatt egy rövid időre megszakított. A kiállítás egyik legnagyobb kincse Mussolini kézzel írott levele, amelyet a torinói forradalmi szindikalista Alfredo Polledri-nek írt, anyja halála után 40 nappal. Ebből megtudhatjuk, hogy Mussolini erkölcsi és anyagi problémákkal küzdött, de azzal bíztatta szellemi társát, hogy „… hidd el nekem, hogy ha az emberek fellázadása bekövetkezik, akkor az én puskám nem fogja cserbenhagyni a forradalmat.”

1908-ban Oneglia-ba ment és az ottani főiskolán tanított franciát, földrajzot és történelmet, illetve a helyi szocialista „La Lima” című újság irányítását vette át. Cikkeiben támadta a Giolitti-kormányt, az egyházat és a kapitalista értékek védelmét, sérelmezte a proletariátus háttérbeszorítását. Mussolini ekkor kezdte megtapasztalni igazán, hogy a politikai újságírás akár a rendszer felforgatására is alkalmas eszköz, így ezeket az írásait rendszeresen álnéven, „Vero Eretico”, azaz „Igaz Eretnek”-ként írta alá. Az Oneglia-ban eltöltött idő után több olasz városban is felbukkant, illetve ezek börtönében is többször vendégeskedett. Az országjárás mellett tovább bővítette személyes kapcsolatait, számos újságnál megfordult, például 1909-ben a Cesare Battisti által vezetett „Il Popolo”-nál, ahol sikeres cikkíróként könyvelték el, ennek köszönhetően egyre ismertebbé vált Olaszországban. Battisti egy romantikus regény megírására is megkérte őt, amit örömmel elfogadott. A művet az egyik kedvenc témája, az egyházellenesség ihlette, így „L’amante del cardinale. Claudia Particella” címmel egy 17. századi trentói (régi nevén Trident) püspök és egy kurtizán hölgy szerelmét dolgozta fel.

Az újságírás mellett a politikai pályafutása is egyre magasabbra ívelt. 1910-től kezdve a Szocialista Párt fontos szereplője lett, erre bizonyítékként szolgál a kiállításon is látható 1910-es „szocialista kalendárium”, ami az 1909. év legfőbb párteseményeit tartalmazza és ahol Mussolini a párt meghatározó politikusaként lett bemutatva. Politikai tevékenységét a többszöri letartóztatások zavarták meg, például 1911-ben részt vett a Forlí-ban megtartott líbiai háború elleni demonstráción, ahol a tüntetők súlyosan összecsaptak a rendőrökkel,   ekkor Mussolinit 5 és fél hónapra börtönbe zárták.  Az intermezzo ellenére népszerűsége töretlenül tört előre olyannyira, hogy 1912 júliusában a Reggio Emilia városában tartott kongresszuson elérte, hogy a reformistákat (többek között Leonida Bissolati, Ivanoe Bonomi, Angiolo Cabrini és Guido Podrecca) kizárják a pártból. Ezután tagja lett a párt igazgatótanácsának, átvette az „Avanti!” lap irányítását, láthatóan az Olasz Szocialista Párt egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát. Mussolini szocialista lendülete nem tartott sokáig, konkrétabban az I. világháború kirobbanása után fokozatosan távolodott el a szocialista eszméktől és nemsokára létrehozta saját politikai mozgalmát, a fasizmust.

A Mussolini fiatalkoráról szóló kiállítás több mint 200 olyan anyagot jelenített meg, amely az érdeklődök számára eddig ismeretlen volt. A rengeteg forrást magángyűjteményekből és az állami levéltárakból válogatta össze egy tudományos bizottság, melynek vezetője Maurizio Ridolfi, a Tusciai Egyetem professzora. Ridolfi elmondta, hogy a közeljövőben, a Nagy Háború centenáriumának apropójából Mussolini I. világháborús szereplését tervezik hasonló módon feldolgozni.

Mussolini az „Avanti!” címlapján (1912)

Császár Ildikó

Ezt olvastad?

A Rómából vezető út – Olaszország története a kezdetektől napjainkig

Pete László a Debreceni Egyetem Olasz Tanszéke oktatójának tollából és a Rubicon Intézet gondozásában 2023‑ban jelent meg az Olaszország története

X