„...kegyetlen megtámadtatás és hasban, ágyékban tett rúgások..." – Félvilági alakok civódása a reformkori Balatonfüreden

A fürdőhelyek nyári zaja, vidám élete a reformkorban is vonzotta az éjszaka kalandorait – az más kérdés, hogy a fürdői propaganda, csakúgy, mint napjaink népszerű üdülőhelyeié, nem az ő jelenlétüket igyekezett hangsúlyozni.

A jelen írásban bemutatott jogi procedúra fényt vet a korabeli balatonfüredi fürdővendégeknek erre a kevésbé szem előtt levő, a forrásokban dokumentáltan nehezen fellelhető, ám nagyon is karakteres rétegére, azokra, akik nem tartoztak sem a fürdőn előszeretettel időző főnemességhez, sem a megyei közéletet meghatározó középnemességhez, sem pedig a tisztes polgári társasághoz, hanem a társadalom peremén élő, a törvényesség határát át-átlépő réteg alakjai, a korszak deklasszált vagy éppenséggel nagyon is lentről induló és egy bizonyos szinten megrekedt elemei voltak.


A Kisfaludy Sándor-féle színház. Alt Rudolf litográfiája Libay Károly rajza után.
(Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred)

Három hősünk közül kettő ilyesféle figura, bár ügyvédi mivoltuk nem ezt sejteti. Eredjünk azonban a nyomukba, és látni fogjuk, hogy a vizsgálat mi mindent tárt fel róluk. Elsőre tán furcsának hat a hasonlat, de szinte Rejtő Jenő-i történet bontakozik majd ki: házasságszédelgők, hamiskártyások, rosszhírű mulatóhelyek pincérei bukkannak fel, olyan kétes egzisztenciák társaságában, mint „Strausz, azelőtt kávés, mostanában pedig lókereskedő”, Pokuptsik Max (Miksa) magánzó, „Hatschek ácsmester” vagy „Goldburgnak a fia, ki most már Aranyvárinak nevezteti magát”. Lehet-e egy „tökönrúgásnak” társadalomtörténete? Úgy fest, lehet…

Zala vármegye 1843. február 13-i közgyűlése tárgyalta Román József ügyvéd panaszát Prodanovits Dániel ügyvéd ellen. Románt 1840 egy nyári napján Prodanovits a füredi fürdőn ágyékon (avagy farba) rúgta, válaszul a sértésekre, amelyeket azért kapott, mert kártyaadósságát követelte rajta. Igazán azonban az ügyben indított vizsgálat érdemel figyelmet, hiszen fényt vet a füredi fürdővendégek kevésbé szem előtt levő rétegére; a társadalom peremén élő, a törvényesség határát átlépő alakokra.

Mindkét érintett beadványa nyomán az derült ki, hogy Román és Prodanovits bizonyos Kováts Ferenc társaságában kártyázott Füreden. Román egy 1840. július 17-én lejátszott kör után mindkettőjüknek adósa maradt. Július 22-én Prodanovits a sétatéren felszólította Románt, hogy rója le adósságát, amit utóbbi megtagadott, sőt hamis játékkal vádolta meg Prodanovitsot, aki hiába szólította fel ennek visszavonására, így tehát „önnön kinyilatkoztatásbéli meg ismerése szerint is Román József urat farba rúgta”.

Román állította, hogy maradandó sérüléseket szenvedett, de több tanú látta őt a következő napokban is játszani. Az is kiviláglott, hogy Román „különben is heves és nyughatatlan természetű”, Pest vármegye alispáni hivatala előtt 26 rendbeli „hatalmasságbeli” per folyik ellene. Ezért, és mert a sértett „maga ingerlette az alpereseket bosszúságra, s az indulat mérséklésének általhágása a Tekintetes Királyi Tábla által még a megdorgálástól is” felmentette Prodanovitsot. Zala vármegye úgy ítélt, hogy Román indítson magánjogi pert. Az ügy ezzel a közgyűlés előtt lezárult. De miként jutott el e döntésig a vármegye?

Látható, az áldozat nem jó színben tűnt fel. Bárány András alszolgabíró gyűjtötte össze a vizsgálatról az iratokat, aki felszólította a sértettet, hogy tanúival a tett helyszínén jelenjenek meg. Ezt Román nem tette meg. Bárány tehát kiszállt Füredre. Itt Gyulay Antal füredi iskolamester hallotta, hogy Prodanovits és Kováts arról pusmognak, hogy Románt, „megverjük vagy megrugdossuk.”

Szigethy József látta, hogy Prodanovits Románt „megtaszigálta.” Vallomását így folytatta: „A civódás okául azt értettem, hogy a feljebb írt három urak úgynevezett strómannal több napig együtt whistet játszván, utolsó alkalommal Román úr a játékot azon állítással hagyta abba, hogy Prodanovits és Kováts urak hamisan játszanak, s az azoknak nyereségképpen járó mintegy 90 húszasokat is ez okból ki nem fizetne.”

Szokolay István így vallott: „… káromolták, különösen Kováts Ferenc, ezen szitkokat ismételve mondotta: ››Baszom a tót Krisztusát és istenét!‹‹, megragadván a ruháját, Prodanovits kíméletlenül hasban rúgta és ha a helybéli csendbiztos úr őtet kezeikből ki nem ragadta volna, tovább is kegyetlenkedtek volna vele.”

A vallomások Román igazát erősítették, de mások nem mellette tették le a voksot. Jobaházy Dőry Imre együtt akart elutazni Prodanovitscsal, ezért felszólította, hogy rendezze el függőben lévő ügyeit. Prodanovits Románon be akarta hajtani adósságát, ám elpanaszolta, hogy Román „húszasok helyett leggyalázatosabb rágalommal fizeté ki.” Ennek visszavonására szólította fel, ám az „rágalmát vissza nem húzta, sőt még ezen felül Prodanovits Dániel urat […] több mocskos kifejezésekkel illette”. Prodanovits így „megfordítván Románt […] farba rúgta.” Románnak komoly baja Dőry szerint sem eshetett, mert napokkal később is Füreden időzött.

Ugyanilyen vallomást tett Stahly Ignác, Fejér megye főorvosa is, aki idézte Prodanovits szavait: „Én ezen emberrel, ki a vendégeket ok nélkül sérteni nem átallja, magam dolgát már elvégezvén, csak arra kérem biztos urat, hogy ezen embert innen elvezettetné.”

Aggteleki Bujanovics Pál vallomásának ez a része volt a legérdekesebb: „Román József urat reggeli ivás és sétálás után mindennap több óráig kártyaasztalnál ülni vagy kártyázó társak nem lévén, mindenféle dibdáb emberekkel sasszézni láttam, és ekképp őt nyereséget vadászó, szenvedélyes játékosnak lenni tapasztaltam.” E vallomások árnyaltabbá tették az esetet, hiszen Román mint megrögzött szerencsejátékos tűnt fel.


A Kerektemplom. Libay Károly munkája.
(Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred)

Érdemes a sértett panaszlevelét is idézni. A konfliktust modoroskodó szavakkal fogalmazta meg, a fürdő jó hírét megkérdőjelező skandalumként: „Nem tekintve akár beteges állapotomat, akár ősz koromat, akár díszes polgári állásomat, annál kevesebbet tekintve ott jelenvolt sok százakra menő, többnyire főrangú magyar és külországi beteg és éppen akkor a sétatéren orvosság vételével foglalatoskodó vendégeket, s azt, hogy az ilyetén, a közcsendet és személyes bátorságot sarkaiból fölforgató rögtöni kegyetlen megtámadás az egészségesben is irtózást és rettegést támasztani képes legyen, a betegeknél pedig még az útban levő gyógyulást is elrombolja, de azt sem tekintve, hogy éppen ezért a tekintetes karok és rendek bölcsessége ezen a Mindenhatótól szenvedő emberiség fölgyógyítására ajándékozott helyet és odagyülekező betegeket különösen biztosítani, és minden közbotránkozás, rendzavarás és személyes megtámadás eltávoztatására e helyre különös csendbiztosul egy szolgabírót rendelni méltóztatott, engem mellemnél ragadva lökdösni s kegyetlenül hasba s ágyékba rugdosni sem irtózott, s ha a körülállók és későbben közbejött szolgabíró úr által nem akadályoztatott volna, rajtam tovább is kegyetlenkedett volna.”

Nehéz elképzelni, hogy Füred borzadva nézte az inkább nevetségesnek ható esetet. Román panaszát azzal toldotta meg, hogy férfiúként is károkat szenvedett: „Hogy pedig ezen kegyetlen megtámadtatás és hasban, ágyékban tett rúgások halálosak lehettek volna, s hogy mindenesetre oly sérelmet ejtettek testemen, melyet minden feleségi hívséggel boldogított férj egy láb- vagy kézelvágásnál nagyobbnak tartand, az ide B. alatt eredetiben csatolt megyebeli orvos hasonlóképpen hiteles orvosleleti bizonyítványa által […] kétségen kívül tétetik.”  

Azt viszont nem kerülhette meg, hogy elmondja, miképp került kezébe a kártya: „A víznél menedékem nem lévén, ezen héti esős időben a közkávéházhoz vonulni s a vízivás utáni időt ebédig ott tölteni kényteleníttettem. Bizay úr, ki tudta tavalyról, hogy whistet játszani szoktam s kit én rossz részről nem ismertem, annál kevesebbet tudtam, hogy Prodanovits Dániel és Kováts Ferenc játékosoknak pajtása legyen, mondván, hogy nevezett urak, kiket fiscalisoknak nevezett, whistpartit keresnek, azokkal való játszásra fölszólított. S én azokat nem ismervén és annál inkább, mivel fiscalisocnak neveztették magukat, a legjobb hiszeműeknek lenni természetesen hívém, a hívást elfogadtam. […] Kovács megnyervén velem Prodanovits ellen egy partiet, nem hogy nyereségének örült volna, inkább neheztelt, és Prodanovitsnak, hogy rosszul játszott, szemrehányásokat tett. […] Hogy ha egymástól nyertek, egymásnak a játék végén soha nem fizettek, csepmességüket gyanítottam, de önjólelkűségem érzete azt elhinni nem engedte. Míglen másnap hallom, hogy ők nem fiscalisok, hanem úgynevezett professionatus spielerek és a pesti Wurm kávéháznak szüntelen lakói legyenek. […] Reájuk jobban vigyázni kezdtem, s csakhamar észben vettem, miként egymásnak föl, le, jobb és balra tett pillantásokkal jegyet adnak, ezután pedig a partnerem strohamnpajtása részére annyira regula ellen játszott, hogy a hibát egy kezdőnek sem lehetett volna megbocsátani.”

Román tehát – elmondása szerint – az unalom ellen küzdve, Bizay Mihály szavára adva ült le játszani, ám állítása több sebből vérzik. Gondolhatunk itt a tanúk szavaira, illetve Bizayra. A „nemzet báróját”, aki persze nem volt báró, 1825-ben Bécsben már csalásért körözték, és buzgón foglalkozott kerítéssel stb. Mozgása követte a prostituáltakét: nyáron Füreden, az év más részeiben a pesti Váci utcában vert tanyát.

Szemléletesen állítja őt elénk Zichy Géza leírása, aki 1865-ben alig 16 évesen, egy vadászbaleset után, melyben fél kezét elvesztette (ennek dacára Európa-hírű zongorista vált belőle), került Füredre: „Balaton-Füreden egy vén piperkőc csodabogár fogadott, fürtös parókával, festett bajusszal: kezében ezüstfogantyús botot hordott, melyre nagy B. két pont és Zay volt bevésve. Ez karon fogott engem, a nagy étterembe vezetett. Legalább húszféle ételt és pezsgőt hoztak s én a vén kalandorral a legvidámabb hangulatban fogyasztottam mindent. Ekkor Bizay dicsérni kezdett s felszólította a jelenlevőket, hogy hangosan éltessenek. ››Éljen!‹‹, hangzott minden asztalnál s a fürdővendégek egészségemre ittak. Én kimondhatatlanul szégyelltem magamat s ügyetlenül hajlongtam jobbra-balra, aztán ki akartam egyenlíteni számlámat, de a vén szélhámos közbe vágott: ››Ezt semmi esetre sem engedhetem meg!‹‹, s pénztárcámat kezébe véve pénzemmel mindent kifizetett, királyi borravalókat osztogatva végül még 10 forintot vett magához.”

Zichy története tipikus esete annak, amikor a fürdői kerítő éles szeme meglelte a potenciális áldozatot. Nehezen hihető, hogy Román ne tudta volna, miféle ember Bizay: vélhetően csakugyan kártyapartnert keresett, de nem unalmában, hanem mert szenvedélyes játékos volt, Bizay pedig a két dörzsölt kártyás kezére játszotta Románt.

Román beadványában vádak is sorakoztak: „Prodanovitsról is a tanúk azt vallják, hogy ő egy pesti, szegénységben élődő alkusznak fia legyen, és se, amint magát kiadja, nem fiscalis, sem más bizonyos életmódot nem követ, hanem sensaliskodni szokott, többnyire pedig professzionátus játékos és csalásból él, s evégett nyáron a fürdőket járni szokta.”

Kováts pedig „már két kriminális pert állott ki”, a vád „valóságos stellionatus” volt, továbbá „Pozsonyban is egy kisasszonytól házasság ígérete alatt 4000 forintot kicsalt, s avval odábbállott.” Összességében pedig „nem, mint álorcáskodik, fiscalis, sem más valamely hivatalt nem visel, hanem, hogy csak úgynevezett professzionális játékos, hogy két év előtt is hamis játékról föladatott, s mint olyan bírói vizsgálódás alatt volt.”

Ami Prodanovitsot illeti, róla báró Putheány József írásban igazolta, hogy mint nevelő, majd mint javainak kormányzója nála volt alkalmazásban Szigligeten. De lássuk, hogy az ő beadványában mi volt? Ahogy Románról, úgy Prodanovitsról is árulkodik írásműve. Cinizmust tükröz pl., ahogy a Román látleletét kiállító orvos szakvéleményét negligálja: „Miskoltzi Pál sebész úr baleseti bizonyítványában ugyan azt állítja, hogy a folyamodónak már előbb is megvolt jobb és bal lágyéksérve, hasba rúgása által annyira nagyobbodott és felgyulladott, hogy ez által a folyamodónak rendes elhálásra tehetetlensége is okoztathatik. Úgy, de egy aszkóros küleményű, gyenge alkotású, idült jobb s bal ágyéksérvű individuumtól, minőnek őtet a vizsgáló sebész leírja […], kívánkozná-e neje a rendes elhálást, amidőn erre még azon sérvek nélkül szűkölködő, de már 60. év felé ballagó férjek sem igen alkalmasak?”

Szerinte Román kezdeményezte a játékot: „Román úr füredi mulatása idejében engemet több ízben whistjátékra erőtetvén, vélem és Kováts Ferenc úrral három ízben is whistezett. Amidőn hol én, hol ő vala a nyertes, s ő ugyan a tőlem nyert pénzt örömmel elzsebelé, de harmadízbéli játékunk alkalmával a tőle részemre nyert 11 darab húszast, valamint Kováts úr részére majd 60 darab húszast megadni halogatván és ezóta a megadás elől szinte bujkálván, inkább azoknak Pesteni megadását ajánlotta.”

Tettét nem tagadta, csak a hamis játékot: „Mivel sem mocskoskodásait vissza nem vonta, sem elégtételt adni nem akart, az engemet bosszúságra ingerlő Román urat megragadni és megfordítva farba rúgni kényteleníttettem.”

Végül így összegzett: „Hogy pedig Román úr egy mindenkivel veszekedő és civakodó ember legyen, az ide mellékelt irományokból és az ellene lefolyó temérdek hatalmaskodási pereknek […] ide zárt lajstromából méltóztatik a […] Vármegye bölcsen általlátni.”

Prodanovits ugyanis nem volt rest adatokat gyűjteni ellenlábasáról. Román Pest városától vámot vett ki haszonbérbe, ám rendre törvénytelen sápot is szedett, így ügyei sorra kerültek Pest vármegye elé. 1838-ban a közgyűlés több ilyet is tárgyalt: előbb herceg Grassalkovich Antal szekereit akarta megvámoltatni jogtalanul, majd gróf Károlyi István Kókán lakó jobbágyait vámoltatta erővel, aztán a gróf Károlyi Lajos megbízásából pálinkát Pestre eladni hozó Adler Ádámmal is így járt el, végül a váci káptalan szekereit is meg akarta vámoltatni, majd azokat feltartóztatta. Mindezekre május egyetlen bő hete alatt került sor. Románnak 1838 és 1840 között összesen 26 peres ügye volt folyamatban.

A pereket többnyire elveszítette, ám anyagi helyzetét ez vélhetően nem rendítette meg. 1839-ben almási Almay (Wurm) József pert nyert vele szemben. Pest vármegye másodalispánja 1840. január 17. napját szabta meg a perköltségek lefizetésére, ám Román a határnap előtt fizetett.

Egy másik pere elárulta, hogy elvált feleségétől, és a válás során megrovást kapott az „általa ejtett rágalmazó és mocskolódó kifejezések” miatt, ami kötekedő, erőszakos természetet sejtet.

Prodanovits tehát fejére olvasta Románnak korábbi ügyeit, de Román is így járt el. Megbízásából Marsovszky István, a királyi tábla jegyzője több vallomásra tett szert. Ezek egybecsengenek: Pest különféle mulatóhelyein életvitelszerűen tanyázó, szerencsejátékot űző kétes egzisztenciák képe rajzolódik ki.


A Horváth-ház és a Nagyvendéglő. Alt Rudolf litográfiája Libay Károly rajza után.
(Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred)

Gyuracskay János ügyvéd azt vallotta, hogy Prodanovitsot nem ismeri, de „köztudományból” tudja, hogy egy szegény alkusz fia, Kovátsról pedig, hogy azóta ismeri, hogy, hogy a Tápiószelén birtokos Nagy özvegyasszony kisasszonyát feleségül vette. Ami a foglalkozásukat illeti: „Egyik sem prókátor. […] Mind a kettő kávéháznak szüntelen lakója. Kovácsról ezelőtt 13 évvel erős hír volt, hogy Pozsonyban egy öregebb kisasszonyt házasság ígérete alatt magához édesgetett, s e szín alatt tőle 4000 forintot kapott s ezen pénzen 4 lovat és kocsit vevén, Pesten Zrínyi vendégfogadóban megszállott, parádét csapott, és az első pontban említett kisasszonyt feleségül nyerte.”

Ujfalusy Neplomuk János doktor, ügyvéd Prodanovitsról azt vallotta, hogy atyja egy idős sensal, Kovátsról mint „híres játékosról” hallott: „A kérdéses urak egyedül kártyajátékkal és ugyan Pesten a Wurm udvarban, Pesten kívül pedig, főképpen nyáron a fürdőkben, úgy mint Füreden et cetera foglalatoskodnak, és egyedül abból élődjenek.”

Hengelmüller Mihály ügyvéd azt erősítette meg, hogy Prodanovits Putheány József báró meghatalmazottja volt Zala vármegyében, most pedig az ugyancsak zalai Rokolány haszonbérlője, míg Kováts „Pest megyében részjószággal bír.”

Csűrös Sándor ügyvéd szintén nem Prodanovitsék ázsióját emelte vallomásával: „Mind Prodanovits Dániel úr, mind pedig Kováts Ferenc úr a kártyajátékból mint hamis keverők, igen ösmeretesek, továbbá ami Kováts Ferenc urat illeti, […] még 1826. esztendő június eleje táján Pesten a Zrínyi vendégfogadóban beszállva lévén a többi vendégek közt ott kezdé Kovács Ferenc urat először megismerni, ki szintén ugyanazon vendégfogadóban volt megszállva mint egy gavallér.”

Goldburg István pesti lakos is azt erősítette meg, hogy Prodanovits egy leszegényedett alkusz fia, Kovátsról pedig azt mondta, hogy nemes Nagy Leó testvére révén, akit feleségül vett, ingatlan jószága volt Pest vármegyében, de azt eladta. Tanúsította, hogy sem Prodanovits, sem Kováts nem ügyvéd, de „azt sem tapasztaltam, hogy valami más tisztséget viselnének, hanem mind a kettő játékkal foglalatoskodik, azért közönségesen Wurm kávéházban szoktak lenni.”

Strausz József kocsmáros, Pest egyik legrosszabb hírű kocsmája, a Két Pisztoly bérlője: „Pénzt láttam náluk gyakran és játszani is sokszor láttam.” Litsauer Leopold, a Két Pisztoly főpincére: „Többnyire csak játszani láttam és hallottam. [...] Mindenki, aki Wurm kávéházba jár, lehet tanú, hogy ott ülnek a játszóasztalnál.” Pokuptsik Max (Miksa) magánzó: „Wurm kávéházban szolgálatban lévén, őket mint mindennapi vendégeket, játszani láttam.”

Pest megye közgyűlésének irataiban annak volt nyoma, hogy Kováts részt vett egy mulatozásban a Hét Választóban: 1831-ben a közgyűlés nemes Puky Miklóst és Kováts Ferencet az ott „tartatott táncos mulatság alkalmatosságával elkövetett rendetlen cselekedeteik miatt” megdorgáltatásra ítélte.

Román tehát alapvetően jó lapra tett, mikor támadói múltja iránt nyomozott. Mindazonáltal –  mint láthattuk fentebb – — igyekezete hiábavalónak bizonyult, mert Zala vármegye nem az ő javát szolgáló döntést hozott, dacára a két hamiskártyás rovott múltjának. Személyét illetően kérdés az is, hogy az a Roman nevű pesti ügyvéd, akit Széchenyi István említ 1838. évi naplójában annak kapcsán, hogy kizárták a Nemzeti Kaszinóból, a azonos-e vele?

Összességében mi is történt tehát Füreden 1840 nyarán? Román, ez a nehéz természetű szerencsejátékos rossz döntést hozott, amikor Bizayra hallgatva leült kártyázni két „professionatus spielerrel”. Ezek előbb kiforgatták pénzéből, majd erőszakkal léptek fel ellene, amikor nem akart fizetni. A sértett perre ment, a vizsgálat során pedig tekintélyes bűnlajstrom gyűlt össze mindhárom érintett neve mellett. Ám jelentős különbség, hogy míg Román pénzes vállalkozóként, vámhaszonbérlői helyzetével visszaélve hágta át a törvényt, addig Prodanovits és Kováts olyan figurák voltak, akiket életvitelük a félvilághoz kötött. Igazán tehát ezért volt érdekes az ügy, betekintést nyújtott arra, hogy a bűnözők miként települtek nyaranta a fürdőhelyre és hogyan fosztották ki áldozataikat helyi kapcsolataik hathatós segítségével.


Kisfaludy Sándor első balatonfüredi szobra. Metszet.
(Városi Helytörténeti Gyűjtemény, Balatonfüred)

Ezzel együtt marad egy érdekes kérdés még, nevezetesen az, hogy dacára Román viselt dolgainak, egy olyan rovott múltú személy, mint Prodanovits, miként jöhetett ki mégis jól az egész ügyből? Adott a kérdés, hogy azonos-e a rugdosó Prodanovits azzal a Prodanovits Dániellel, aki 1848-ban a magyar pénzügyminisztérium megbízásából a Bács megyei kincstári birtokok felülvizsgálatára kiküldött miniszteri biztosi posztot töltötte be, aki ugyanebben az évben bizonyos Pásztory társaságában Horvátországba ment, tolmácsolandó a magyarok „testvéri érzelmeit”, de ott lecsukták és több óráig fogva tartották, és akihez utolsó leveleinek egyikét intézte kevéssel halála előtt Csányi László volt kormánybiztos és miniszter? A választ egy 1843. április 2-án kelt levél adja meg, amelyet Prodanovits írt. A címzett nem más, mint Csány László, aki a levél írója csak „Kedves Laci bátyám!”-ként szólított meg. A levél egyik sora így hangzik: „Hálás szívvel vettem Románnali ügyem fölötti absolutionalis végzését a zalaiaknak, és kérem Molnár főügyész úrnak adandó alkalommal forró köszönetemet jelenteni.” Nos, a kétségek eloszlottak – talán azzal kapcsolatban is, hogy miért is hozott Zala vármegye olyan döntést, amilyet…

Az írásnak egy hosszabb változata már megjelent: A szerencsejátékos haszonbérlő és a "professionatus spielerek" (Egy pillantás a reformkori társadalom peremvidékére). Acta Papensia, VIII. évfolyam, 2008. évi 1–2. szám. 27–50.

Majd itt: Katona Csaba: Professionatus spielerek. Arcok és történetek Balatonfüred múltjából. Szerk. Katona Csaba–Tóbiás Krisztián. Balatonfüred, 2014. 240. [A Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai, 71.]

Katona Csaba

Hamiskártyások, trükkös csalók és gátlástalan tolvajok - A boldog békeidők vagyon elleni bűncselekményei

„A nyomorgó Budapest” – szegények, koldusok, hajléktalanok a századfordulón

A választás béklyójában – Gondolatok a 19. századi szlovák és magyar nacionalizmusokhoz

Oktatási viszonyok és társadalmi mobilitás a 19. század első felében

Hétköznapok az Angol Parkban (1911-1945)

Rovatok: