A háború pillangói – prostitúció a Nagy Háború idején

A Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalotában működő részlegében 2016. június 16-án egy olyan kiállítás nyílt, amely kizárólag +16-os korhatárral tekinthető meg. Nem véletlenül. A háború pillangói című időszakos tárlat, mint azt címe sejtetni engedi, nem a természettudományos érdeklődést hivatott felkelteni, hanem egy fájdalmas témát ragad meg: az első világháború alatti prostitúciót. A kurátorok – Szabóné Bognár Anikó és Végh Katalin muzeológusok – ezt a látszólag pikáns, valójában azonban nagyon is sokrétű témát mély humánummal, ugyanakkor a maga nyers valósában, mintaszerűen villantják fel a nagyközönség előtt.

„Bakkecske módjára mekeg az epekedés az elmúlt ifjúság, a régi szép idők után.”
(Krúdy Gyula: Nyári fény. 1917)

 


Részlet a kiállításból

A múzeum 2014-ben már fényesen igazolta elkötelezettségét az első világháború története iránt a Hazatérnek című kiállításával. Az évforduló okán nyilvánvalóan sokan nyúlnak e témához, azonban igazán elmélyült, a lényeget visszaadó rendezvény már jóval kevesebb akad. Azon a tárlaton a látogató, köszönhetően a hagyományos enteriőrök mellett jól megválasztott hang- és fényeffekteknek, szinte valóban a lövészárokban érezhette magát. Itt ez az átütő érzés, a szerényebb lehetőségek okán, nem mutatkozhat meg ilyen erősen. Annál döbbenetesebb szembesülni azzal, hogy a századelő romantikusnak gondolt mindennapjai milyen naturálisak, és a mai ember viszonyai között higiéniai stb. szempontból mennyire félelmetesek voltak.


Részlet a kiállításból

A múzeumba betérő érdeklődő először tágabb kontextusba ágyazottan ismerkedhet meg a prostitúció tematikájával, legalábbis időben. Térben ugyanis az első terem Kecskeméttel és a téma helyi vonatkozásaival foglalkozik, amelyet a 17. századtól egészen a 20. századi derekáig ívelően Péterné Fehér Mária a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára főlevéltárosa válogatása révén számos autentikus forrás elevenít meg. A „sok fattyas lány”, a „buja életű szabad személyek” nem egyszer okoztak gondot a városvezetésnek. Így a prostitúció helyi szabályozásán át a „kéjnő jelentőkönyv”-ig sorakoznak az érdekesebbnél érdekesebb iratok, igen izgalmas például térképen megfigyelni, hol laktak 1869-ben kéjleányok Kecskemét területén, nem szólva a város Nemibeteg-gondozó Intézetének 1948-ban kelt – korjelző – iratáról, amelynek tárgya: „munkaverseny a nemibeteggondozó intézetben bejelentett fertőzési forrásokkal kapcsolatban”.


Részlet a kiállításból

Mindezen információkat a népi erotika vonulata teszi teljessé, kétségkívül érzékibb megközelítésben. Az egyszerű emberek kevésbé húztak tán (ál)erkölcsös falat maguk elé: „Mikor már a természet hozza azt, hogy annál a fiúnál rángatja a kolonc a gémet, meg annak a jánynak is megnőtt mán a szilvája, […] hogy mán hajtotta a víre őket egymás fele”. Az Erotikus szimbólumok a folklórban című részleg termékenységi szimbólumokat, pajzán kancsókat, fallosz-forma szipkát stb. mutat be a maga tárgyi valójában: férfi legyen talpán, aki a falusi lagzikon a menyasszony kezébe adandó kő- és kerámiafalloszok mérete láttán nem kezd legott erőteljes kisebbségi komplexusokkal küszködni.

A téma szakirodalmát felvonultató egység után talán a leginkább lúdbőröztető rész következik, amely Mészáros Ágnes, a helyi Orvos- és Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény muzeológusa munkáját dicséri: a korban igencsak elterjedt nemi betegségek gyógyításában használt eljárások orvosi eszközeit, valamint házi praktikáit bemutató összeállítás. Többek közt hólyagmosó fecskendő, ruggyanta (kaucsuk) hüvelytükör, kankófecskendő, halhólyag óvszer emlékeztetik a „régi szép idők” illúzióját kergető látogatókat az orvostudomány áldásos fejlődésére. Az Érosz a hadszíntéren, osztrák–magyar tábori bordélyok a Nagy Háborúban című kiállítási egység a Nagy Háború Blog és a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény vándorkiállításán alapszik. Az újragyártott fotótablók a fenti két partnertől vannak, míg az enteriőr és a tárgyi emlékek a múzeumi gyűjteményekből származnak. Fotók, korabeli ábrázolások, eredeti tárgyanyag és élethű enteriőrök villantják fel a tábori bordélyok egykor tán erotikusan vonzó, a háború poklában bizonnyal menedéket nyújtó, de a mai látogató számára kétségkívül borzongató világát. Szűk egy évvel a háború kitörése után ugyanis, 1915 tavaszára a nemibetegek száma minden korábbinál magasabbra szökött, nevezetesen a katonák körében felülmúlta a 12%-ot. 1915 nyarán a prostitúció szabályozása és ellenőrzése érdekében a császári és királyi hadügyminisztérium amely tábori bordélyok hálózatának megszervezésére egy külön részleget hívott életre. A szándék azonban csupán részsikereket eredményezett.


Részlet a kiállításból

A látogatók számára azonban érdekesebb lehet például az egyik fotón látható mozgó bordély. Méltán vetődhet fel a kérdés, vajon nem látnánk-e ezt, bármennyire is taszítónak hat a maga igénytelenségével, mégis meleg fészeknek ott és akkor? Ott és akkor, ahol és amikor, Pollmann Ferenc gondolatát továbbszőve, több millió katonának a háború egyszerre volt maga a földi pokol, ugyanakkor maga az élet is, annak minden természetes valójával, velejárójával. Még egy apró adalék: Tersánszky Józsi Jenőről, a magyar irodalom semmilyen kánonba be nem kényszeríthető egyszeri csodájáról is jónéhányan talán most fogják megtudni, hogy a Misi Mókus olvasása korántsem elégséges ahhoz, hogy életét és korát megismerjük. A megnyitón, miután Végh Katalin köszöntötte a megjelenteket, Császtvay Tünde, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese kiemelte, hogy a kiállítás nem „csak” a nők történetéről szól, hanem legalább annyira a férfiakról is. Kijelentésével nehéz lenne vitatkozni: a korabeli társadalom, azon belül pedig a háborúban vérző hadsereg vizsgálható sajátos látószögből. Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a frivolnak ható tematika mögött emberi tragédiák húzódnak meg, ugyanakkor komoly társadalomtörténeti vizsgálathoz járulhat hozzá a korabeli prostitúció vizsgálata.


Császtvay Tünde a kiállítás megnyitásán

Mire is tanít ez a tárlat? A sokszor álszent polgári társadalom kettős mércéje, amely szerint minden tisztes polgár megvetette a prostituáltakat, mégis jó részük igényelte működésüket, hiszen ki más tartotta volna el őket, gyomorra mért ütéssel ér fel minden, empátiával rendelkező, a megértést kereső, nem pedig ítélkezni akaró embernél. Aki tehát arra számít, hogy vidám erotikus kalandban lesz része, csalódni fog. Nem a háborús téma okán, hiszen sejthető, hogy Árész legényeiről szólva nem a nevetés az úr. Hanem éppen a pikantériát kétségkívül hordozó téma miatt, amely a prostituáltak kiszolgáltatottságát maró fájdalommal érzékelteti. A kiállítás látogatója mosolyát elrejtve lép ki a múzeumból, talán örökre elveszítvén egy illúziót a Monarchia negédes romantikája kapcsán. Űr azonban mégsem keletkezik: a látogató tévképzetek helyett gondolkodásra késztető kérdésekkel gazdagodik. Követendő példa ez a tárlat, mivel minden prüdéria nélkül, a realitások mentén, megértéssel, de kritikával ábrázolja választott témáját. A levegőre kilépve pillanatnyi remény zakatol a szívben, hogy az egykor élt örömlányok a megértés, a humánum révén talán visszakapják azt, ami holtukban is megilleti őket (mint ahogy életükben is megillette volna): emberi méltóságukat.

 

Ajáblott cikkek:

  1. Kiállítás körkép II. – Tárlatok a Nagy Háború jegyében a Tiszán innen és túl
  2. Trauma és válság többféle megközelítésből II. – Beszámoló az egri nemzetközi konferencia Doktorandusz szekciójáról
  3. Amikor Bismarck Magyarországon járt
  4. „...sokkal könnyebb lenne az életem, ha nem lenne császár...” - Impressziók a 2009-ben készült Sissi filmről II. rész
  5. Királyok, kínzások, kéj – A magyar történelmi panoptikumok szemléje

 

Rovatok: